A konkrétumok a jegyzőkönyvben – Ellenőrzési Esettanulmány 3

Mi a teendő akkor, amikor az ellenőrök nem azt írják bele a jegyzőkönyvbe, mint ami a valóságban a szemlén történt? Milyen módszerek vannak az ilyen esetek kezelésére? Hogyan lehetséges a képzőnek ekkor megvédenie magát?
Erről szól a mai írás, amely a harmadik az esettanulmányok sorában.

A legtöbben vagy sosem voltak felnőttképzési ellenőrzésen, vagy ha voltak is, egy ellenőrzés nem ellenőrzés. Abból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.
Nincsen biztos recept ellenőrzésekre. Nem lehet előrejelezni semmit. Mégis, ahogy az üzletben szokták mondani, érdemes meghallgatni azt, aki már járt ott, ahová mi készülünk. Nem biztos, hogy megfogadjuk minden javaslatát, vagy egyáltalán meghallgatjuk, azonban az információ mindig is értékes árucikk volt.

Számolatlan mennyiségű felnőttképzési szemlén vettem részt, mint tanácsadó, mint a saját cégem képviselője és mint ellenőr. 2007 és 2017 között voltam felnőttképzési tanácsadó, a saját cégem első felnőttképzési eljárása 2004-ben volt.
2010 óta nem dolgozom a hatóságnak. Aktívan, viszonylag sok eljárással 2003 és 2007 között dolgoztam. Ez adja a hátteret, a tapasztalatot a cikkekhez.

A tanácsadói a legnehezebb szerep, egyszerre szükséges mind az ügyfelet, mind az ellenőröket menedzselni.

A három szerepből a legkényelmesebb szerep kétségtelenül az ellenőré. Szinte semmit nem kockáztat, szinte semmi felelőssége nincsen, hiszen ő "csak" a jegyzőkönyvet írja meg. Ellenőrizni sem nagyon ellenőrzik az ellenőröket. Jóformán a felnőttképzési szakértők, azaz köznyelven ellenőrök azt csinálnak egy szemlén, amit nem szégyellnek.

A rengeteg szemle alatt, amit láttam, és itt a kétszázhoz közelítő számról beszélünk, egyszer hallottam csak, hogy ellenőröket ellenőriztek, az akkori üzleti partnerem volt ott azon a szemlén.
Kicsit olyan volt, mint amilyen az állami cégeknél az ellenőrzés: tudnak róla előre, a legegyszerűbb esetet választják ki, azt hibátlanra begyakorolják, beállítják még az utolsó szög dőlési szögét is, nehogy abban is hiba legyen, aztán hawaii, dídzséj, szűrt napfény.

2007 és 2017 dolgoztam mint felnőttképzési tanácsadó. 2003 és 2017 között minisztériumi engedéllyel rendelkező felnőttképzési szakértő, többször meghosszabbítottam a státuszomat, az előírások szerinti összes vizsgámat sikerrel abszolváltam.

Pont a minap kaptam kézhez a hatóság 2019. június 13-i keltezésű levelét, a szakértői státuszom felfüggesztéséről.
A helyzet az, hogy ezt már hónapokkal előbbre taksáltam, 2017 tavaszán voltam utoljára felnőttképzési szakértői továbbképzésen és a szabályok szerint 2019 tavaszáig újra kellett volna mennem.
Továbbképzési kötelezettségemnek azonban tudatosan nem tettem eleget, hiszen nem akarok felnőttképzési szakértőként dolgozni. Kissé késve érkezett meg a levél, azonban jól összehangoltan a blog projekttel.
Egyébként akár nyugodtan törölhetnek is a nyilvántartásból.

Ellenőrként, az ellenőri továbbképzéseken és az eljárások során is bepillantást nyerhettem az ellenőrök lelki világába, ha lehet ilyenről beszélni.
Az ellenőrök teljesen máshogy látják a világot, mint akár a képző, akár a képző tanácsadója.
Látásmódjukat befolyásolja, hogy munkájuk igazából nincsen értékelve, kritériumrendszer, feltételrendszer nem nagyon van, a jogszabályok vannak.

Saját tapasztalat, hogy nagyon sok ellenőrnek nincs engedéllyel, vagy az elődjénél, nem volt akkreditációval, rendelkező cége. Tehát még sosem ültek az asztalnak azon az oldalán, ahol a kérelmező, az engedéllyel rendelkező ül.

Sok ellenőr nem tapasztalta meg a saját bőrén azt, amit kimegy ellenőrizni.
Ahogy az amerikaik mondják, mielőtt bárki felett ítéletet mondasz, előtte gyalogolj egy mérföldet (kb. másfél kilométer) a cipőjében.
Nos, az ellenőrök közül sokan nem hogy másfél kilométert, egy millimétert sem tettek még meg az ellenőrzött képző cipőjében.
Kijönnek ellenőrizni és ki-ki a saját lelkiismerete és hozzáállása alapján ténykedik.

Ellenőrként emlékszem az első esetemre. A többire is, de az első esetre különösen. Addig képzési programokat véleményeztem a hatóságnak 2003 és 2005 között és 2004-ben kérvényeztem, hogy eljáró szakértő is lehessek. A minisztériumba kellett menni felvételi vizsgára. Átmentem és utána 2005-ben megkaptam az első ellenőri munkámat. Az ellenőröknél úgy van, hogy van egy vezető ellenőr és egy második ellenőr. Az esetek 99,99999 %-ban az van, amit a vezető ellenőr mond.

Kezdő voltam. Egy kb. 50 feletti, férfi ellenőr volt a vezető ellenőr. Nem volt saját képző cége és sosem csinált eljárást végig, mint képző cég vezetője. Sőt, mi több, állami helyen dolgozott, tehát a cégek működéséről, egy tulajdonos felelősségéről és feladatairól is csak közvetett, elméleti tapasztalata volt.

Egy már régóta működő céghez mentünk ki, amelyik teljesen másik képzési területen működött, mint a saját cégem. Hátulgombolós voltam. Nem csak mint ellenőr, hanem mint cégvezető is.
Akkorra a saját cégemnek már volt akkreditációja, tehát már megtapasztaltam az eljárást a képzői oldalról. Tapasztalatlanságom ellenére is megéreztem, hogy a képző minden fillérjét ebbe az eljárásba rakta, hogy később jobb piaci pozíciót érhessen el.
Igen, voltak hibák, igen, nem volt teljes a felkészülés, de alapvetően látszott a cégen, hogy működnek, dolgoznak és a nagyja rendben volt. 

A vezető ellenőr mindent megtett, hogy a képző cég vezetőjének az életkedvét is elvegye. Csak reményleni tudom, hogy nem sikerült. Nagyon könnyű az ellenőri pozícióból mondani az okosságokat. Az összes hatalom az ellenőr kezében van, a képző kiszolgáltatott.
Ez volt az első ellenőrzésem, mint ellenőr és mivel kezdő voltam, elsősorban figyeltem, mint beszéltem. Ennek ellenére feltűnt, hogy ennek az egésznek miért kell így mennie? A saját cégem eljárásánál is ugyanezt végigélhettem.

Már akkor is eszembe jutott, hogyan is van az, hogy az ellenőrök munkáját igazából nem ellenőrzik?
Hogyan ellenőriz a hatóság minőségbiztosításra képzőket, miközben az ellenőrzéseknél nagyon sok minden az ellenőrök személyes véleményén múlik?

Az ellenőröket szinte sosem vizsgálják, ellenben szinte korlátlan hatalmat kapnak egy szemle idejére.
Ez érdekes eseteket eredményez, amely átköt minket arra az esetre, amelyről a mai cikk szól.

Az ügyfél viszonylag nagy cég.
Az átlagtól kissé eltérő képzéseik voltak. Jól tudtunk együtt dolgozni. Nagy cég esetén különösen nagy szó, mert ilyenkor sok döntéshozón szoktak átmenni az információk és sokszor nehézkes a folyamat.
Mindent előkészítettek, minden információt megadtak, sokat dolgoztak a felkészülésen. Mindent megtettem, hogy az anyagok rendben összekészítve legyenek a szemlére. A cégnél is mindent megtettek. Jó volt az együttműködés. 

Aztán jöttek az ellenőrök.
Két, ötvenöt feletti, férfi ellenőr. Mindketten a mai napig is praktizálnak, mint felnőttképzési szakértők, most néztem meg a szakértői listában.

Két, ötvenöt feletti, férfi ellenőr jön ellenőrizni?
Öveket becsatolni!
Amúgy is, ahogy azt már megbeszéltük az ellenőrzésekkel kapcsolatban, egy ellenőrzésen bármi és bárminek az ellenkezője is megtörténhet.
Ez triplán érvényes két, ötvenöt feletti férfi ellenőr esetén.
Főleg, ha hatékony, gyakorlatias nő vagy. Akkor is, ha férfi vagy, hallottam már férfi képzőktől ellenőrzési eseteket 55 feletti férfi ellenőrökkel. Ugyanez.

Mi az, kérdezheted, ami miatt az 55 feletti ellenőr férfiak, ráadásul kettő, esete olyan speciális?
Miért különbözik két, 55 feletti férfi ellenőr által levezett ellenőrzés egy másik ellenőrzéstől?

Gondolj bele, 55 feletti férfiak. Vagy van szexuális teljesítőképességük, vagy nincs. Ha van, akkor azért problémás, mert általában egyfelől ott van a kapuzárási pánik, másfelől pedig a még működő szervek okozta hihetetlenül felfújt ego. Ha pedig gond van a szexuális életükkel, nos, akkor nem kell részletezni, hogy ez milyen hatással van szintén a mire: az egóra.
Ráadásul, legalábbis a felnőttképzési ellenőröknél, a legtöbb 55 feletti férfi ellenőr általában vagy vezetői pozícióban van, vagy ami gyakoribb, vezető pozícióban volt. Többnyire állami cégeknél.
A két, esetek nagy részében gigászi méretekre megnőtt ego szinte korlátlan hatalmat kap egy ellenőrzés idejére. Ez az alapállás.

Mi következik ebből az alapállásból?
Természettől, hajlamoktól és neveltetéstől függhet, rendszerint két eset a befutó.

Az első esetben a két, jól kifejlett, évtizedeken keresztül jól táplált ego elkezd egymással bajszot akasztani. Vitázni.
Igen, ott, a helyszínen, az ellenőrzésen, az orrod előtt.

Ha nem lenne tétje a dolognak, ha nem emberek megélhetése függne tőle, akár még vicces is lehetne.
Elképzeled, ahogy az asztal a homokozó. A számítógép és a dossziék a homokvárak és játékok.
A két öltönyben feszítő ellenőr pedig kantáros rövidnadrágban húzza egymás haját és ilyeneket mondanak: de az én váram nagyobb is és szebb is! Mire a másik: nem igaz, mert az én kis vödrömmel csináltad! És így megy, végeláthatatlanul.

Kijavítják egymás hibáit. Belebeszélnek egymás mondataiba. Folyton mutogatják, kinek nagyobb, ki tudja jobban az adott témát.
Mindezt persze a képző kontójára. Ne legyenek rózsaszín álmaid, attól még, hogy egymással csatározgatnak, közben, ahogy kisfiúk a homokozóban a homokvárakat, szétrombolják a képzőt is.
Vagy éppen nem, ha van lélekjelenléted és meg tudod őket akadályozni a féktelenkedésben.

A második esetben, és azt kell mondjam, álláspontom szerint ez a ritkábbik eset, a két jókora ego összefog és közösen indulnak el a csatába, egy zászló alatt, egy csatakiáltás zeng hosszasan ajkaikon.
Gyakori ilyenkor, hogy mindkét ellenőr régebben vezető pozíciót töltött be, de sosem voltak egymás konkurenciái.

Hatalomban lévő, vagy hatalomban volt férfiak között pedig mindig van egy titkos összekacsintás. Nagyon könnyen szövetséget kötnek és találnak egy közös ellenséget. A felnőttképzési ellenőrzések esetén a képzőt.
Együttes erővel indul az invázió. Amíg az első esetben a dafke-dac miatt eshet áldozatul a képző, addig ebben a második esetben az összehangolt támadás óriási erejére lehet számítani.
Az ellenőrök számára ekkor semmi sem szent. Semmi nem számít.
Mint a viccbéli béna origamis, mindig ugyanazt hajtogatják.

Hatalmi harcokban szerzett óriási rutinjuk alkalmazásával játszi könnyedséggel, bravúrosan zongoráznak a hátulról leszúrás, oldalról beszerelés, személyeskedés, odaszúrások, félmondatok, megfellebbezhetetlennek tűnő vélemények, kenetteljes szózatok és féligazságok billentyűin.

Kínzó részletességgel, síri csendben olvasnak végig oldalakat, hogy utána, szinte ugyanabban a pillanatban, mintha előre megbeszélték volna, egymásra nézzenek. Lekicsinylő ajakbiggyesztéssel és egy felháborodott sóhajjal ledobják a papírt és azon mód belekezdenek egy tirádába, amelynek az az összegzése, hogy a képző jobban tenné, ha sürgősen területet váltana, még ma, de inkább már tegnap kellett volna.

Ilyenek és hasonlóak történtek ezen a szemlén.
Izzasztó volt.
Pedig vérprofi tanácsadó voltam.
A legtöbb ellenőrzésen akkorra már, ugyan mindig megmaradt a meglepetés-faktor, olyan nagy újdonságokat nem láttam.
Volt olyan szemle, ahol a szokásos, meglehetősen light kaliberű belekötések után született egy hibátlan jegyzőkönyv, hiszen a képző jól felkészült. Mire az ellenőrzés végén a képző cég vezetője mondja nekem: azért te is tudtál tanulni újdonságokat ma. Mire én: bárcsak tudtam volna, ezeket a belekötéseket már kismilliószor végighallgattam.

Ez az ellenőrzés, amelyről a mai cikk szól, más volt. Profizmus ide, profizmus oda, ebben az esetben tudtak mutatni az ellenőrök olyat, amitől meghűlt bennem a vér. Újabb dolgokat tanultam, no nem az eljárásról és nem is a felnőttképzésről, ellenben az emberi pszichéről.

Az élő fába is belekötöttek. Olyanba is belekötöttek, amit konkrétan jogszabály írt elő.
Semmi sem volt jó. Ha az egyik kifogásukat hatástalanítottam, jöttek helyette három másikkal.

Ahogy haladt az ellenőrzés a maga útján, egyre inkább az volt a megérzésem, hogy direkt akarják megbuktatni a képzőt.
Az volt az álláspontom, hogy az ellenőrök ebben az esetben azzal a szándékkal jöttek, hogy kő kövön ne maradjon. Ez újdonság volt. Addig a legvérmesebb ellenőrzésnél sem éreztem az előre elterveltséget. Itt viszont, ahogy haladt az idő előre, egyre inkább.

Ebben tudtak újdonságot mutatni.
Milyen az, amikor az ellenőrök tényleg, tudatosan ártani akarnak.
A csúcsformájukat a jegyzőkönyv írásánál futották ki.
Amiről most fogsz olvasni, az a praxisomban csak egyszer esett meg, de megtörtént. Ugyan irtózatosan valószínű, hogy veled sosem fog megtörténni, de az "irtózatosan valószínű" és a "biztos" között van egy óriási különbség. Megtörténhet. Akár veled is. Nem árt tudnod, hogy ebben az esetben mit tudsz, mit lehet egyáltalán csinálni.

Ami újdonság volt ezen az ellenőrzésen, az a jegyzőkönyvbe foglaltak valóság tartalma.
Olvasom a jegyzőkönyvet és egyszer csak nem akartam hinni a szememnek. Ilyet még azelőtt és azután se, sosem láttam, hogy ellenőrök megtettek volna.
Konkrét valótlanság volt a jegyzőkönyvben, azaz nem az volt leírva a jegyzőkönyvben, mint ami a dokumentumokban állt.

Mit tudsz ilyenkor tenni? Mit lehet ilyenkor tenni?
Amit én tettem: először is még egyszer elolvastam. Aztán még egyszer, hogy tuti biztos azt látom, amit látok.
Aztán hoztam a nevezett dokumentációt, elolvastam azt is. Nem egyeztek. Majd rámutattam az ellenőröknek, hogy a jegyzőkönyvben található észrevétel nem fedi a valóságot.

Azt hiszed, hogy bocsánatot kértek? Azt hiszed, hogy azonnal kijavították?
Ha ezt hiszed, akkor még nem láttál igazi csúcsragadozókat.
Vonogatták a vállukat, fennhangon közölték, hogy de ezt most miért kellett, miért kellett az ő kiváló mulatságukat elrontani, majd kelletlenül kijavították a jegyzőkönyvet.

Az egyik legnehezebb ellenőrzés volt, amit valaha csináltam.
Sikeres lett a vége, de nem az ellenőrökön múlt.

A rengeteg esetből ez egy eset csupán. Nagyon-nagyon kicsi a valószínűsége, hogy ez valaha is megtörténik veled, de kizárni nem lehet. Ha felnőttképzési ellenőrzésed lesz, akkor jó, ha lelkiekben ilyen ellenőrökre is felkészülsz.

A mindennapi üzletmenet nem készít fel egy képzőt arra, milyen lehet egy felnőttképzési ellenőrzés, ha abból a rosszabbik fajtát kapja az ember.
Hogyan lehet mégis nyugalommal megbírkózni az ellenőrzések szkülláival és kharübdiszeivel?
Katt ide a megoldásért.